A vágy úgy tört rá, mint szomjazó fenyőerdőben lángra kapó tűz. Gyorsan, vörösen, forrón, ellenállhatatlanul, mindent felégetően, kitépve őt az alvás könnyű öléből.
Gyakran ébredt csatakos testtel, remegő inakkal, izmokkal, kőkemény mellbimbókkal ezek után az álmok után.
Olyan álmok után, amik agyának azt üzenték: vágyj…Vágyj, mert Isten úgy teremtett téged, hogy élvezd a testedet. Olyan boldogság forrása lehetsz a magad számára, ami semmihez sem hasonlatos.
Régóta ismerte ezt az érzést. És régóta tudta, hogy nem tud ellene tenni semmit. Hogy hiába harcol ellene…Hiába próbálja legyűrni…Az egyetlen, amit tehet, hogy tűri.
Mégis…
Mégis, mint minden alkalommal, most is megpróbálta a lehetetlent. Mert igen, a remény furcsa tulajdonsága az embernek. Nem hagyja el, még a lehetetlennel is szembeszáll, hátha… Igen, a hit az egyik legfontosabb motor…
Kezével óvatosan letörölte az izzadtságot az arcáról. Vigyázva, nehogy felébressze a körülötte alvókat, lassan felült. Felnézett a feje fölé, és az ágak közt beszűrődő fény alapján tudta, hogy van még elég ideje arra, amire készül. Hogy szeresse magát.
Lágyan, ahogyan a puma lépked, úgy osont ki a kunyhóból.
Agya semmi mást nem érzett, csak azt, hogy robbanásig feszíti az izgalom, és muszáj tenni…
Hiába tudta…
Mégis…
Nem a kitaposott úton ment. Nem akarta, hogy bárki rajtakapja.
Meztelen talpai kis porfelhőket kavartak. A cserje tüskéi, amik mellett elhaladt, felsebezték a lábát, bele-belekaptak a szoknya aljába, de nem törődött vele, nem is érezte.
Messze a távolban hiéna kacagott.
Gyűlölte a hiénákat. Minden állatot tisztelt, de a hiéna iránt óriási ellenszenvet érzett. Minden alkalommal, mikor azt a hátborzongató „nevetést” hallotta, a vér felszökött az arcába, szeme összeszűkült a dühtől. Persze tudta, hogy ez butaság. De nem tehetett róla.
Most azonban süket volt.
Mint aki hipnózisban van…Űzte a vágya. Csak arra tudott koncentrálni, hogy gyorsan, hamar, minél messzebb…
Mikor már úgy gondolta, elég messze jutott, hátranézett.
A táj fürdött a hold sárgás-arany fényében. Minden kihalt volt, nem látott teremtett lelket sem.
Szoknyáját felhúzta, és beszorította hónalja alá, majd leült, hátát egy baobab fa törzsének támasztotta.
Felhúzta térdeit.
Várt.
Még várt.
Imádkozott.
Mikor úgy gondolta, Isten talán hallotta őt, és volt ideje megtenni a kért csodát, kezével lágyan végigsimított combjain.
Érezte a pihéket rajt. Érezte a kőkemény izmokat, az izzadságba beletapadt homokszemek lágy karistolását. Hallotta saját gyors lélegzését…
Érezte, hogy mellének fekete udvara összeugrik, kimerevítve a bimbókat.
Kezével lassan lába közé nyúlt. Szeméremszőrzetének drótkemény szálainál kicsit tétovázva megállt, aztán mégis lenyúlt.
Lenyúlt, hogy végre megtapintsa azt a kincset, amit Isten a gyönyörért teremtett a nőknek.
Lenyúlt, hogy megsimogassa, hogy szeresse magát, hogy végre megkönnyebbüljön.
Hogy az az óriási feszültség végre kioldódjon belőle, amit az álom hozott…
Lenyúlt.
És keze csak csonkba ütközött…
Csiklójának, édes, valaha volt klitoriszának roncsolt maradványába.
Keze lehullt. Szemeiből eltűnt az élet, egy pillanat alatt.
Isten mégsem tett csodát…
Megint nem…
Sokáig ült ott a baobab fa alatt. A kérge ismerősen nyomta a hátát. Olyan volt számára ez az érintés, mint egy barát vigasztaló ölelése.
Fekete, ébenbőrű arcának selymén a könnyek fényes nyomot hagytak, akárha a hold hullatta volna rá…
Mikor a nap feltűnt a látóhatár alján, felállt, és visszaindult.
Közben arra gondolt: nem akar többet aludni.
Mert álmodni úgy érdemes, ha az azok nem hazudnak…
Waris Dirie szomáliai modell, aki átesett ezen a szörnyűségen, élharcosa az infibuláció elleni küzdelemnek.
Vele is megtörtént…
"Ezután már csak azt éreztem, ahogy a húsomba vágnak, és kimetszik nemi szerveimet. Hallottam, ahogy az életlen penge nyiszálja a bőrömet. Ahogy most visszagondolok, komolyan mondom, képtelen vagyok elhinni, hogy ez velem történt.
Úgy érzem, mintha valaki másról beszélnék. Egyszerűen nincs rá szó, hogy pontosan leírjam, mit éreztem. Olyasmi, mintha valaki belehasítana a combodba, vagy levágná a karodat, azzal a különbséggel, hogy ez itt a test legérzékenyebb része."
A műtétet követően azonban még nem ér véget a szenvedés. A "nővé avatott" a sivatagban marad a lábadozás idejére, egyedül, csak ételt és italt visznek neki. Lábát egy hónapra összekötik, a seb begyógyulása végett. Waris a fájdalmai miatt alig tudott pisilni: "Kijött az első csepp, és úgy mart, akár a sav. Ahogy a vizelet összegyűlt vérző sebemben, és lassan, cseppenként csordult végig a lábamon a homokba, sírva fakadtam. Még akkor sem sírtam, amikor a gyilkos asszony össze-vissza kaszabolt, de ez annyira csípett és égetett, hogy nem bírtam tovább."
Amikor a seb begyógyul, a nemi szerv helyén pedig marad egy sima felület, közepén egy heggel. A nászéjszakáig nem háborgatják, de akkor a férj vagy átvágja, vagy erőszakkal behatol.
Waris Dirie később, amikor szenvedései után apja férjhez akarta kényszeríteni, döntött egyszerűen úgy, hogy elfut, és meg sem áll, amíg a lába viszi. Elmenekült otthonról, Amerikában talált új hazára.
A Földön legalább 80, de egyes becslések szerint 130millió nő él-elsősorban Afrikában és az Egyesült Államokban-, akiknek klitoriszát, kis és nagy szeméremajkait megcsonkították.
A csikló eltávolításához legalább négyen kellenek. A lányok gyakran ellenállnak és sikoltoznak, ezért egy asszony lefogja a bal, egy másik a jobb lábukat, egy harmadik tartja a vállukat, egy pedig lemetszi a csiklót. Az „érzéstelenítés” gyakran csak hideg víz.
A „sebészeti eszköz” gyakran egy üvegdarab, vagy más eszköz, amit max. úgy fertőtlenítenek, hogy letörlik. A lelketlen, embertelen beavatkozáson átesett gyereklányokat általában aztán otthagyják, mert maguknak kell megbirkózni az első csonkoltan élt napokkal.
Manapság a nagy nemzetközi nyomás hatására egyre többen fordulnak képzett orvoshoz, és egyre többen emelik fel szavukat ez ellen az embertelen dolog ellen.
Az ún. női körülmetélés, infibuláció lényege az, hogy az utód biztosan a férjtől szülessen, és a nemi gyönyör ne vigye a nőket „tévútra". Sok nő meddő lesz a fertőzés miatt, ami az infibulációt követi, vagy utána, mivel a szeméremajkaknak védő szerepük is van, illetve lenne. Gyulladásokat okozhat az is, hogy a vizelet és a menstruációs váladék nem tud megfelelően távozni a mesterségesen leszűkített nyíláson, és az állandó gyulladások végül meddőséghez vezethetnek. Mivel a genitális csonkítás szinte teljesen eltünteti a hüvelybemenetet, mert összevarrják a sebet, nehogy a nő más férfitól essen teherbe, mint férje, közösüléskor és szülés előtt ismét fel kell vágni a heget, amit a gyermek megszületése után ismét összevarrnak. A nő csak addig lehet „nyitva”, amíg teherbe nem esik.
A beavatkozás miatt a szexuális gyönyörre az esély vajmi csekély, hiszen a legtöbb nő éppen a klitorisz izgatásával lel beteljesülést. A szeméremajkaknak mindenekelőtt védő funkciójuk van, ám a kis– és a nagyajkak között található Bartholin-mirigyek kivezető csövei sűrű, nyúlós váladékot termelnek a közösülésnél, s ennek hiányában a nemi aktusnál a hüvelybemenet száraz marad. A nő a szerelmi aktusnál csak fájdalmat érez, nem pedig gyönyört…
A cél mindenképpen az, hogy a férfiak elégedettek legyenek …
A genitális csonkítást már a kislányok 6-8 éves korától elkezdik…
Minden nőnek joga van a gyönyörhöz, a szerelemhez!
Joga van szabad folyást engedni a menstruációjának, vizeletének!
Joga van egészségesen élni.